Azon kívül üzenem annak a kedves,  jelentősen nagy fekete terepjárót vezető humanoidnak, aki állandóan a féket nyomogatta előttem,  hogy bocsánatot kérek, de ha leveszi a gázról a lábát, akkor is lassul az autó. Pont annyira, amennyire kell. És akkor esetleg nem kap idegbajt a mögötte haladó, aki nem tudja elképzelni, milyen rettenetes közlekedési helyzetek generálódhatnak úgy egy autónyival előtte.
Persze a helyzet megoldódni látszik, ha lemaradunk kicsit és a mögöttünk jövő szintén neurotikus beelőz minket. Innentől kezdve nézhetjük az ő szépen villogó lámpáját.
Az, hogy mindet lehagyjuk, szóba sem jöhet. Inkább összetöri az előtte levőt, mintsem jottányit is engedjen a kiharcolt centikből.

És annak a szintén kedves másik egyednek is üzennék, aki arra járt, ahol már hónapok óta beszűkül egy sávra a Váci út. De azért a harmada oldalról közeledik, mert neki derogál időben besorolni, (az ilyen izékkel, agyalágyultakkall ellentétben, mint én) és akkor mind, de mind igyekszik betolakodni az ilyen izék elé, mint én. És bocsánat, amikor már vagy tizet beengedtem, de a következőnél már azt gondoltam, az a félóra pont elég volt, amióta ott állok, most akkor már én mennék, bocsánat. És akkor az a kedves közlekedőtárs, aki alig látszott ki a spoilerei alól, megmutatta nekem, hogy nő neki középső ujja is, és egyáltalán nem kertelve célzott rá, mi is lehet a foglalkozásom énnekem, de ráadásul még ahhoz is nagyon hülye vagyok.

És még azt is üdvözlöm, aki ennek a kis csokornak a rózsája volt és a két sávban harmadikként közlekedett, és üzenem neki is, hogy nagyon rövid az élet ám, vagy legalábbis igen rövid lehet, azt már csak remélni tudom, hogy nem a vétlen másikokét rövidíti meg a marhája.
Még akkor is, ha teljesen jogosnak érzi, hogy mindenki takarodjon le az út szélére, mert ő közelg, s neki joga van hozzá, hogy leszorítson bárkit.

Másnak most nem üzenek semmit.