Volt egy időszak, mikor a gofrisütő állandóan be volt üzemelve, de mint minden nagy láz, idővel ez is alábbhagyott.
Néha megfeneklek, mit adjak válogatósa elé vacsorára, és ha jól működöm, akkor eszembe is jut a gofri, gyorsan megvan szeretik is, és fogyókúrás. Ja! Nem az?? Mindegy, van akinek nem kell odafigyelni, mit tesz gyomrába. Mellesleg mondanám, sikerül lassan nadrágokba belepaszírolódnom, levegőt még nem kapok, de a remény, az ugye munkál. Hogy hátha. Biztos sokat számít, hogy este 6 után már nem eszem (csak gofrit), vagy ha mégis, nem nézem az órát közben.

Egy időben a mákos gofri volt a sláger, aztán jött a diós, a marcipános. Egyesek szigorúan nutellával hajlandók, némi engedményként tehetek rá házi baracklekvárt is, de csakis a nutella mellé.
Aztán van, aki a fahéjas porcukorra esküszik, dehát az eléggé szabott, mihez pásszol az íze.
Szóba jöhet még a ribizlidzsem, a málna,  bármilyen változatában. Egy kis tejszínhab, úgy féllityi, esetleg.
Én rendkívüli módon igénytelen egy darab vagyok, spártai egyszerűséggel, meg hát, ugye a gatyák, amiket kinőttem..., így aztán én a nutellás-lekváros-tejszínhabos változatot preferálom.

hozzávalók

Csokis gofri

10 dkg  puha vaj
10 dkg cukor
2 tojás
3/4 dl tejszín
4 dkg reszelt csoki
10 dkg liszt

A lisztet a végére hagyva összekevertem a hozzávalókat, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy tennék én ebbe még egy kiskanálka sütőport is. Meg is lett eredménye.
Kiolajozott gofrisütőbe csorgattam az első adagot, már az elején gyanús volt, hogy sivít, mint a gyorsvonat, mikor elkezd sülni. Aztán jött a meglepetés. Mikor hátul a matéria kezdett bugyogni kifelé. Rá az asztalra, ami viaszolva vagyon.
Örültem neki.
Család pont akkor cserkészte be az asztalt, mikor kifejezéstelennek nem mondható arccal vizsgálgattam a történést.
Mondtam nekik, hogy ez egy különleges, távol-keleti tészta dolog, ők ehhez nem értenek , ezt az asztalról kell felenni, nyers formában, miután átfuttattuk gofrisütőn és különleges megtiszteltetés és rang ha valaki kaphat belőle.
És különben is, hagyjanak békén, merők ehhez nem értenek, kicsit sem.
És ők ezt nem is érdemlik.
Mikor a maradék megsült, boldogan észleltem, hogy szakasztott úgy néz ki, mint az a szitakötőburok, ami tavaly találtunk.
Ránézésre tisztára gofri. Csak belül üres.
Akkor építettem nekik belőle pagodát, leporcukroztam és akkor ők ezt megették.
Majd a maradék tészta némi átalakításon esett keresztül, tettem még tejet és lisztet bele, aztán tisztára unalmasan megsültek, semmi keleti, semmi pagoda, áh, uncsi volt.
Aki az uncsi dolgokat szereti, ne tegyen bele sütőport.
Csak az, aki a kihívásokat és a kreativitásnak a csiszolgatását.























                                    Palacsinták és gofrik c. könyvből