Lorientől érkezett a legújabb lavina, miszerint hogy viszonyul a szűkebb környezet a blogíráshoz, étel fényképezéshez ??

Kicsit mindig bajban vagyok ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, mert előfordul, hogy már többen leírták, amit én is mondanék, ám most az időhiány miatt egyelőre csak Lorienét olvastam el.
Nagyon jót mulattam rajta, hogy úgy kell magát visszafognia, míg a művét lefotózza, mert már ugrana neki, ellenben élte párja angyali nyugalommal viszonyul a dologhoz...

Miután nem olyan régen blogolok, annyira sok idő még nem volt, hogy kiforrja magát a dolog.
Régen is előfordult, hogy lefényképeztem egy-egy ételt, vagy a terített ünnepi asztalt, csak azért, hogy megmaradjon jobban az emlékezetünkben.
De azért ilyen gyakorisággal nem fotóztam, az biztos.
Mikor megkérdezte az Én Hősöm, tonképp, mire is jó ez az egész, azon kívül, hogy órákat kuporgok a gép előtt, a válaszom az volt: szakácskönyvet csinálok. Magamnak, a gyerekemnek, neki...
Egy csomó olyan étel készült már, ami azáltal, hogy nem igazán tartom magam a recepthez, leírni meg elfelejtem, a feledés homályába veszett. És némelyiket még most is emlegetjük, mert jó volt, de nem sikerült reprodukálni. Hát, erre is jó a blogírás.

Kicsit ki van velem szúrva, mert megkívánta tőlem pasi a digitális fotózást és amikor az ő gépe felkerült a számítógépre, na onnantól kezdve az enyémről nem lehet feltölteni képeket. Így aztán van egy csomó olyan étel, ami nem kerül föl ide, mert ritkán írok be olyat, amihez nincs fotó.
Megoldani nem sikerült a helyzetet, a szakemberek is csak tárogatnak.
Így aztán, ha valamit nagyon fotózni kívánok, azt leginkább hétvégén tudom, a hétköznapiak többnyire kiesnek, mert  a vakus fotózáshoz még nagyon béna vagyok.
Mindenesetre jól idomított az ember, ha véletlenül kint hagyja kocsiban a gépet és belépésekor jelentősen húzgálom a szemöldököm, akkor azt mondja:" jó, megyek már, hozom..." És hozza gépet befelé.
Aztán türelmesen megvárja, míg a neki készült étel átesik a fotózáson és hálásan bekebelezi.

Magát a fotózást jól bírják, azért is egyébként, mert velem ellentétben forrón nem szeretnek semmit. (Jó, erről a fotózásdologról vannak viccesek, de majd tán máskor...)
Fotóilag még rengeteget kell fejlődnöm, nem is merném elárulni, milyen gépet használok, mert akkor még jobban kiderülne, milyen csapnivaló fotós vagyok...
Pedig annyira igyekszem, de hiába, ezt is ki kell tanulni, rájönni, kísérletezni, amire nincs időm mindig. Néha sikerül a fotó, akkor nagyon örülök, és olyan is van, hogy komoly segítségem akad, mint a rózsatorta 1-nél...

Hogy miben változott a konyhai ügymenet, mióta blogolok?
Elég sok dologban. Én nem tartozom azok közé, akik mástól nem merítenek, szívesen használom fel az ötleteket más konyhájából, sokszor máshová jutva, de mindenképp inspirálva mások által. Szerintem ez az egyik legjobb dolog a blogolásban. Bár mostanság kevesebb időm van jóval, van ,akire mindig sort kerítek, hogy elolvassam.
Jelenleg épp az indiai hullám hátán utazom, ami kivételesen nem bloggertárstól ered, hanem saját mánia. Sok ilyen jellegű étel készül mostanában nálam, bár nagy bánatomra pasik egyáltalán nem osztoznak rajongásomban, úgyhogy főzhetek kétfelé megest.

Megörökítve mégsincs minden, egyszerűen sem időm, sem energiám nincs hozzá. Ha egy héten egyszer-kétszer főznék, nyomon lehetne követni a teljes repertoárt, de így??!! Fényképezőileg remélem változni fog a dolog hamarosan és akkor nem szinte csak sütemények lesznek bepostolva.

Arról mindenképp mondanék néhány szót, Loriennel egyetértve, hogy a blogok többsége nagyon színvonalas. (Valamelyik nap néztem annak a szakállas angol mókusnak a  műsorát a paprikán, hát biztos nagyon jó szakács, de cseresznyés sütijei csapnivalóan néztek ki...)
Gondosan vannak a receptek leírva, szépek a fotók, és ha nem csak pusztán a főzés tényére szorítkozik a blogger, akkor szeretem igazán olvasni.
Van, akitől gombákról tanulok, van aki nagyon ügyes szakács és van olyan, aki nagy történetmondó.
Mielőtt elkezdtem a blogot írni, célirányosan kerestem receptet, ha megszorultam ötletileg.

De vannak bloggerek, akiket mindig elolvasok, ha van fotó, ha nincs, ha jó a recept, ha nem, akik belopták magukat a szívembe a történeteikkel.
Drukkolok neki, hogy nyithassák már meg a boltjukat, tanulok tőlük blogszerkesztésileg, mulatok helókittyken, meg hogy főzdenemszeret, erősen kívánom, hogy pasiilag legyenek szerencsésebbek, mulatok a jó kis szobai piknikezésen, vihogok a  libákon, akik szabadulóművészesek, relaxálok levendulásban, korszerű fogyókúratippeket kapok dzsámp formátumban  és még számtalan élményt mondhatok magaménak, ami annak köszönhető, hogy nekiálltam blogot írni.
Ahogy egyesek mondanák, jó kis dolog ez a virtuális pacsizás...
Ez most akkor hozzátartozott a kérdéshez, vagy hogy is kerültem ide??

Azonkívül leírnám már végre, hogy

4 l víz
1 1/2 kg cukor
2 citrom, szeletelve
2 kk citromsav
15-20 nagy bodzavirág

Mindig elfelejtem, pedig az utóbbi évek legjobb bodzaszörpje volt és fontos, hogy másfél nap után leszűrtem és a virágokat tuti helyről szedtem így nem kellett a virágport kimosnom belőlük.


Rendkívül érdekelne Anyuha története ezzel kapcsolatban, aki nem fotózik, aki utál főzni, mégis jókat főz-süt és néha még le is írja...