Valamiért ott nem jelent, meg a hozzászólásom, de makacs vagyok, és megismétlem itt:)
Még Füles sem ennyire pesszimista (nem ismerek rád)!
Hiszen vannak barátai, akik megtalálták a farkát, és egyébként is:
"- Szervusz, Füles - mondta Róbert Gida kitárva az ajtót. - Hogy vagy?

- Havazik - mondta Füles borongós hangulatban.

- Látom.

- És a fagy is beállott.

- Igazán?

- Igen - mondta Füles. - Mindazonáltal - tette hozzá kicsit élénkebben - földrengés nem volt az utóbbi időben. Legalábbis nem vettem észre. Nem tudok róla."

Látod?

Kedves Zuzska, megvan az ott is, csak az első postnál, bcykénél.
Tudod, milyen a hagyma? Soksok rétege van...
Mindazonáltal köszönöm.

Csak úgy áperte fűzném hozzá, hogy néha érzem ám, hogy mind a ketten a szürke csapatban rúgjuk a bőrt...

Akkor megtennéd, hogy kitörölsz valahonnan? Egy is sok belőlem, nem kettő:)
Azért a szürke csapatban, mert az szép, vidám szín! Focizni meg igen jó, mert az csapatostul megy csak.
hagymától mondjuk én is sírok, az igaz.

Ugye nem muszáj?? Nekem nem sok a kettő, főleg ilyenből.
Jól van, értem én...

Milyen bajotok Nektek a szürke csapattal???

Az csak azért szürke, mert azokban a szép időkben még nem voltak színes filmtechnikák!

De fekete-fehérben ugyan olyan színes világot képezgettek le.

Most meg már a sok színnel, meg a végtelen számú és hihetetlen mértékű trükökkel egy rakás színtelen világott stuffolnak fel a vásznakra!

Csero!

öröm, hogy végre azt az odaladat is olvashatom, aminek amúgy nem szántál külön blogot.
ez így pont jó, ahogy van.

Zsuzska!

ha egy sötét éjjelre ébredsz álmodból, ugye tudod, hogy azért még létezik a nappal?

s mikor a napfény szemedbe tűz, ugye bízol, hogy hamarosan jön egy felhő, mi enyhít a szikrázó fényen?

s mikor a lebukó nap árnyékod falra veti, s magadat látod óriásként szürkén kirajzolódni, ugye nem a pesszimista hangulat fogságában vergődsz?

ha sosincs könnyed, a mosolyod sem igazi.

e kettő így kerek és egész.

Bcyke, a világon semmi baj ezzel :))

Anyámlánya, így esett. Én is meglepődtem.
De hogy örülsz, az jó! :)

Szerintem Zsuzska sem gondolja másképp, mint Te, de ezt biztos elmondja majd.

Zsuzska!

legott lektorálnám is magam.
a Neked címzett hozzászólásomhoz egy afféle utószó:
szerintem a Cserke "Csabagy. 2.o"-ás posztjából nem a pesszimizmus szól.

s mit írtam, ezt volt hivatott alátámasztani, s koránt sem a Te esetleges (nem tudhatom, tehát nem állítom) pesszimizmusodra volt utalás.

engem ez kicsit emlékeztet arra a szinte mindenki által ismeretes helyzetre, mikor ilyen-olyan oknál fogva rokon, vagy barát, vagy akárki elkezd a halálról, meg az azzal kapcsolatos érzéseiről beszélni.

azaz, hogy csak kezdene, de nem engedik.

folyvást elhessegetik szavait "ááá, ne beszéljen már butaságot! még nagyon sokáig fog élni! úgy is meggyógyul, stb. stb"

csak épp azt felejtik el, hogy vannak olyan stádiumok, amikor az ember IGENIS el szeretné mondani, amitől fél, szorong, s amúgy is elkerülhetetlen.
kicsit szabadulna az őt belülről feszítő lelki terhektől, mert lehet testben közösen haldokolni, csak épp lélekben nehéz. ott jobbára magányosan agonizálunk.

hagyni kell őket beszélni! s nem magunkat feleslegesen kímélni ettől a kellemetlen helyzettől!

amúgy meg szerintem azok a gyerekek, kik előbb lélekben fogannak, s majd húsban, vérben növekszenek, ritkán abból a "célból" látnak napvilágot, hogy majd aggkorunkban támaszaink lehessenek.

ők inkább önmagukért születnek.
hogy érezhessék érintésünket,láthassák reájuk villanó mosolyunkat.

persze tagadhatatlan, hogy sokhelyt igen alapos megfontolásból, s gazdasági okokból hagyják el az anyaméhet.

most először is bocsánat. mindent olvastam, de egész egyszerűen nem volt időm egy megfontolt választ összecsapni:)
és közben már biztos vagyok benne, hogy okafogyottá vált minden, cserke rosszkedvét firtató megjegyzés.
anyámlánya: ha magamból indulok ki, igazad van, el kell mondani a bajaimat. el is mondom. és ha olyanoknak mondom, akik szeretnek, azok meghallgatnak és bátorítanak-vígasztalnak. És az nekem jó.
És megint, ha magamból indulok ki: ha már panaszkodom, akkor igazán nagy a baj. Mert nem szeretek a szeretteim terhére lenni a bajaimmal. És Cserkéből is azt néztem ki, hogy empatikus és nem csak úgy nyafog. Hanem valami tényleg bántja, ha olyanokat ír, amit. (mégha alapvetően maga a napsütés is ő!)
De én nem ismerem annyira Cserkét, hogy igazán személyre szóló lehessek. Azonban a támogatásomat igenis ki akartam fejezni.
(egyébként én magam vagyok az optimizmus és a nyers életerő;)
Cserke: de jó fej vagyok, hogy itt, Nálad beszélek rólad úgy, mintha itt sem lennél. bocs:)

Zsuzska, mondjad csak, nincs azzal semmi baj, ha egymással beszélgettek, sőt!
Az egészben egyébként az volt az érdekes, hogy nem is egyes szám első személy a történet.
És nekem teljesen az eredeti szándékod jött le, és igazán jóleső volt, pl. a nyers életerő is csak úgy sugárzott belőle :))
Szóval, ne gondold, hogy nem értékeltem.

Amúgy tiszta merő egy tanulság volt az egész...