Érdekes süteményt leltem a Blogámián, Sparhelt receptje.
Nem csináltam még olyan sütit, aminek a tésztájában ennyi víz van, meg egyáltalán, izgalmasan hangzott.
Kicsit lecsökkentettem a cukor mennyiségét az eredetihez képest és a krémbe mascarponét tettem joghurt helyett.

A keresztségben a szétszórtamakakaótajóéletbe nevet kapta, de itt hívjuk a rövidség kedvéért

Joghurtos-kakaós tortának


2 dl víz
4 ek. kakaópor
20 dkg vaj
25 dkg tönköly finomliszt
30 dkg kristálycukor
1 ek. szódabikarbóna
1 dl natúr joghurt
2 tojás
1 ek. vaníliakivonat

A vízbe beleszórtam a cukrot és a kakaót. Csak igen visszafogottan anyáztam közben, mert valahogy a kakaó kicsit mellément, és aki már járt így, tudja, hogy mennyiségtől szinte függetlenül egészen nagy helyet tud beteríteni. Na, mindegy, összemelegítettem őket, közben eszembe jutott, hogy nem lesz ez így jó, úgyhogy elő is szedtem Quimbyt (eszembe jutott Zsuzskánál, milyen rég hallgattam) és miközben azt daloltam nagyon szépen, hogy bocs, de nincs erre altató, elkevertem a lisztet a cukorral, szódabikarbónával és hozzáöntöttem a kakaós vizet. Utána beletettem a tojásokat is, meg a joghurtot, vaníliát.
Jó folyós valamit kaptam, el is gondolkodtam rajta, hogy az állítható karikámat nem a szilikonlapra, hanem sütőpapírra teszem. Úgy is lett, a széleit a papírnak felhúztam körben és átkötöttem egy madzaggal. Persze így is kifolyt egy kicsi, nem baj.

Amíg sült, kimentem diót törni.

Nem tudom, miért, de nálunk mindenki utál diót törni. Olyan egy megátalkodott népek, karácsonykor is úgy kell őket bottal verni, hogy legalább akkor, a szeretet ünnepén. Aztán az én Hősöm fájdalmas képpel nekilát és minden egyes szem beledobása után mutatja a tálat, elég-e??

Ja, én is eléggé utálom a tördösést, de most magányomban nem volt kit terrorizálni, úgyhogy szépen zeneszóra törtem a teraszon. Persze annyira magányos nem voltam, mert a két bestia kutya imádja a diót, úgyhogy úgy nézett ki a művelet, hogy én leültem a terasz lépcsejére, két oldalról körülfogtak és rendkívül izgatottan követték a kezem minden egyes mozdulatát. Ha ded itthon van, ő lopkodja a megtört szemeket, most meg nekik kellett tördösnöm pluszban. Törnek ők maguknak is, de jobban szeretik a héjmenteset. Aztán gyártottam ideológiát, a nem annyira szépeket ők kapták meg. Szenvedélyesen szeretnek minden ilyesmit, a nagyobbik a gyümölcsöt is.
Rendesek voltak, mert egyszer kellett csak rájuk szólni, hogy ne a tál felé érdeklődjenek lázasan, hanem várják ki a sorukat. Közben meg lelkesen fújtam, hogy csak egy jelet adok a gépnek, ő mutassa meg helyettem. Valamiért mindig azt gondolom, ha én nem látok át senkihez, akkor ők nem hallanak engem. Vagy, hogy ha csönd van náluk, nincsenek itthon.
Nem baj, tágul a zenei palettájuk. Ilyen rendes egy szomszéd vagyok.

Aztán a megtört diót a jó kis ikeás lengőkésel összevagdostam és megpirítottam. Általában a magféléket kicsit megpörkölöm, sokkal jobban szeretem úgy.

krém

4 ek. kakaó

6 ek.mascarpone
10 dkg vaj
1 ek. vaníliakivonat
5 ek. cukor
2 maréknyi dió

A hozzávalókat kis lángon összeolvasztottam, aztán betettem a hűtőbe, mert eléggé folyós volt.

Mire minden kihűlt, hazajöttek a népek is, úgyhogy hamar rákentem a recept szerint a tetejére a krémet, az oldalára meg nem tettem, mert macerásnak találtam, úgyhogy mindenki kapott egy kanállal a maradékból a szelete tetejére.

Nagyon finom és kiadós, és  pl. kókuszkrémmel sem lehet rossz. Másnapra sem lett száraz és nem olyan torkonragadós, mint az ilyen jellegű sütemények.

Arról most ne is beszéljünk, mennyi hízlalós cucc van benne, mert nyaralás alatt emlegettem, hogy fogyókúrázni kellene (olyat még úgysem csináltam), majd mikor megkérdezték, mikor kezdem, egészen konkrétan megjelöltem a karácsonyutánt, de némi gondolkodást követően kitoltam húsvétutánra. És egy kicsit még azt is közelinek találom.