Még mindig gondok vannak? Ott a maradék sonka, ami már csak úgy senkinek nem kell? Ha a fokhagymás tésztás dolog sem nyerte el maradéktalan tetszésünket, esetleg csomagoljuk kelt tésztába, egy kis sajttal.
Összemixeltem a fenti alkatrészeket. Kivajaztam egy tűzálló tálat. Jók ezek a hamarságos dolgok, az embernek nem jut ideje közben az élet hiábavalóságán gondolkodni, mint mondjuk egy macerásabban készülő dolognál.
Hogy például milyen kulináris csapdákba tud a szegény érdeklődő belehullani külhonban. És akkor erről eszembe juthat az a kínos pillanat, amikor Tunéziában a dzsipvezető kedves, arab fiatalember, arra a homlokverejtékes kérdésre, hogy hol a legközelebbi toalet, azt válaszolta, hogy úgy másfél órányira, majd nyájasan mosolyogva nagyívű karlendítéssel ajánlotta fel a fél sivatagot, hogy: "plíz, léjdi". A többi részt nem mesélem el. Azt sem, hogy egy szem bokor nem volt, viszont a közeli, úgy tíz házból álló falucskából rengeteg jóindulatú érdeklődő gyűlt össze és növény, a szúrós kaktuszokon kívül egyáltalán nem volt közel, s távol. Itt jön az a rész, amit szintén nem mesélek el, de biztosíthatok mindenkit, én nem szórakoztam akkor olyan jól, mint akik a történet hallatán szoktak. És csúnya dolog más baján nevetni.
Mindenesetre a tál már kivajazva várakozik. A kalácsszeleteket egyenként megmártom a marcipános tejben. Ráönteni is lehet, de így egyenletesebben szívja meg magát minden szelet. A mártott szeleteket felhalmozom, ha jónak látom, az esetlegesen megmaradó folyadékot is ráöntöm, szeletelt mandulával megszórom és 180 fokon megsütöm.
Az sem tart túl sokáig, úgy 15 perc kb.
És akkor hívhatom a végeredményt marcipános kalácsfelfújtnak.
De akkor még mindig ott van a kalácsmaradék? Egyszerű a helyzet, ha marcipános-aszaltszilvás kalácsot sütöttél, mint én. Mert akkor már könnyen beugrik, hogy mit lehet vele kezdeni, hogy ne egyszerű, uncsi kalácsfelfújt legyen, ami jó ugyan a maga műfajában, de meg lehet egy kicsit tekerni a dolgot, hogy még jobb legyen. A marcipánnal. Ami maradt még a sütésből, úgy egy nagyobb gombócnyi.
Most ezzel az szokott lenni, hogy elfelejtkezem róla és szép lassan, gleccserszerű mozgással benyeli a hűtőszekrény gyomra.Azért vettünk annak idején igen széles hűtőszekrényt, hogy majd abban a férfinép első pillantásra megleli az egyébként orra előtt lévő, keresett portékát. Ilyen kis naiv voltam én még egy pár éve. Hát nem, nem talál benne semmit, ugyanúgy. Ellenben méreteinél fogva el tudnak benne veszni dolgok. És akkor én sem találom, csak takarításnál... Akkor tűnik elő az elfeledett, megkövesedett marcipándarab, ami kis ügyeséggel felhasználható még ugyan, de annyira már nem szívesen.
Hogy ennek elejét vegyem, most gyorsan előkaptam az említett maradékot, beledobtam a mixelőedénybe, hozzátettem 2 tojás sárgáját, meg úgy 3-4 deci tejet. Kalácsmennyisége válogatja, mennyivel érdemes lelocsolni. Meg a száradási állapota. A tojás akár el is hagyható.Most ezzel az szokott lenni, hogy elfelejtkezem róla és szép lassan, gleccserszerű mozgással benyeli a hűtőszekrény gyomra.Azért vettünk annak idején igen széles hűtőszekrényt, hogy majd abban a férfinép első pillantásra megleli az egyébként orra előtt lévő, keresett portékát. Ilyen kis naiv voltam én még egy pár éve. Hát nem, nem talál benne semmit, ugyanúgy. Ellenben méreteinél fogva el tudnak benne veszni dolgok. És akkor én sem találom, csak takarításnál... Akkor tűnik elő az elfeledett, megkövesedett marcipándarab, ami kis ügyeséggel felhasználható még ugyan, de annyira már nem szívesen.
Összemixeltem a fenti alkatrészeket. Kivajaztam egy tűzálló tálat. Jók ezek a hamarságos dolgok, az embernek nem jut ideje közben az élet hiábavalóságán gondolkodni, mint mondjuk egy macerásabban készülő dolognál.
Hogy például milyen kulináris csapdákba tud a szegény érdeklődő belehullani külhonban. És akkor erről eszembe juthat az a kínos pillanat, amikor Tunéziában a dzsipvezető kedves, arab fiatalember, arra a homlokverejtékes kérdésre, hogy hol a legközelebbi toalet, azt válaszolta, hogy úgy másfél órányira, majd nyájasan mosolyogva nagyívű karlendítéssel ajánlotta fel a fél sivatagot, hogy: "plíz, léjdi". A többi részt nem mesélem el. Azt sem, hogy egy szem bokor nem volt, viszont a közeli, úgy tíz házból álló falucskából rengeteg jóindulatú érdeklődő gyűlt össze és növény, a szúrós kaktuszokon kívül egyáltalán nem volt közel, s távol. Itt jön az a rész, amit szintén nem mesélek el, de biztosíthatok mindenkit, én nem szórakoztam akkor olyan jól, mint akik a történet hallatán szoktak. És csúnya dolog más baján nevetni.
Mindenesetre a tál már kivajazva várakozik. A kalácsszeleteket egyenként megmártom a marcipános tejben. Ráönteni is lehet, de így egyenletesebben szívja meg magát minden szelet. A mártott szeleteket felhalmozom, ha jónak látom, az esetlegesen megmaradó folyadékot is ráöntöm, szeletelt mandulával megszórom és 180 fokon megsütöm.
Az sem tart túl sokáig, úgy 15 perc kb.
És akkor hívhatom a végeredményt marcipános kalácsfelfújtnak.
Erről beszélgetünk..