Tavaly volt először, hogy valamelyik béka lerakta a tóban a petéit. Akkor egyetlen pici békát találtunk a kertben, ennyi jele volt annak, hogy a rengeteg ebihal közül legalább egy békávávált.
Idén már kettő bizalmasunk akadt, és telistele volt a tó gömböcfejű ebikkel. Abban a pillanatban elrebbentek, amikor megjelentünk a parton, de csak türelem kérdése volt, ha mozdulatlanul vártunk egy darabig, előbújtak. Buzgón rágcsálták a moszatot, meg nem is tudom mit, lényeg, hogy szépen fejlődtek én meg vártam a termést. Mindig elfelejtettem megnézni, mennyi időbe telik halszerű lényből békává nőni, de múlt héten H. felvilágosított, hogy kb. 12 hét. Szóval csak vártam és vártam, míg három nappal ezelőtt valami kis parányiság elugrott a fűben a lábam elől.
Egy igazi, tökéletes icipici béka.



Múltkor igyekeztem beazonosítani a két állandó egyedet a tóból, és a Magyarországon élő 12 faj közül a mocsári békára hasonlít a legjobban. Szép aranykarikás szeme van és nagyon kecses ujjú lábai, irigylésre méltóan sportos combokkal.
És védett is, darabja két rugó, úgyhogy a tóban legalább kétszázezer forint úszkált, kezdemény formában.
Ilyen jól megy nekünk.


Tavaly az egyik leveli úgy határozott, hogy mostantól ő a kerti székek üléspárnái között fog lakni. Nagyon kellett vigyázni, hogy ne egy heves mozdulattal kapjunk ki egy párnát, mert akkor repült szegény. Ilyenkor leköltöztettük a növények közé, ami ellen vadul tiltakozott, szépen elmagyaráztuk a regulát, békaalkatúak a flórában, főemlősök a kerti széken, párnával, de egy bulldog kitartásával költözködött vissza másnap reggelre. Sokáig tartott, de végül felfogta a tulajdonviszonyokat, azóta hápog sértődötten az örökzöldek valamelyikéről.
Múlt nyáron szárnyashangya-vonulás volt a kertben, akkor láttam először egészen közelről, hogy táplálkozik a varangy, meg a tavi békát, amint a darazsakat kapdosta el.
Nagyon érdekes volt és szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam.

Na, szóval ugrált a kisbéka a nagy rengeteg 5 centis fűben és akkor hirtelen egy másik is, aztán még vagy hármat láttam. Teljesen góliátnak éreztem magam.
Másnapra volt a heti fűnyírás esedékes, azt rögvest le is tiltottam.
Azóta minden nap találunk egy párat a fűben, szép lassan jönnek elő.
Annyira helyesek és egyszerűen tökéletes másai a nagyoknak.
Olyan vékonyka ujjaik vannak, mint egy 11 éves (enyhén retkes, sporttól feltört) tenyerén a fodorszálak. Mint egy méh. A soványabbik fajtából.


Szeretem, hogy nálunk keltek ki. Biztosan nagyon kevés marad meg belőlük. Annyira kicsik és védtelenek, hogy legszívesebben kisbéka-óvodát csinálnék nekik valahogy, ha lehetne. Miután ez nehézkesen lenne kivitelezhető, hát csak drukkolok nekik, hogy túléljék.

És nem azért, mert rántott békacombra pályázok.