Zsúrkenyér passzolta ide az aktuális körbekérdezőst, aminek nagyjából az a lényege, hogy gasztronómiailag mit jelent nekem a tavasz, hogyan mutatkozik meg a konyhámban.
Oldalakat tudnék írni róla, hogy nem konyhailag mit is jelent, de ugye most pont az a kérdés, így aztán szerencsétek van, mert így sokkal rövidebb leszek.

A retek, a hónapos. Amit Anyukámtól kapok, mikor már nála is megterem. Szépen bezacskózva, levelestől, ragyogó tisztára mosva, na az az igazi tavasz. Előtte már megveszem a piacon, ami szintén olyan igazi, mert Gyulaúr retke is olyan igazi, de mégis jobb, amit otthonról kapok. Abban benne van a szeretet, az öröm, hogy jót ad.
A friss újhagyma szintén a tavaszi ízt hozza. De az igazi, nem az, amit az előző éviből hajtatnak aztán eladják frissnek!
A zöldborsóleves, igazi frissből, aprócska répákkal, vajgaluskával, vagy anélkül, esetleg meg sem főzve, hanem fejtés közben szórakozottan megeszegetve a zsenge szemeket, hogy aztán csodálkozva lássam, hogy ebből már nem jön ki egy levesnyi, akkor viszont nyugodtan megehetjük a többit is nyersen.
És az újkrumpli, héjastól megsütve, hogy az milyen jó!
És titkos bűnöm, a saláta. Igazi legvacakabbecetes-cukros lével, szigorúan tojásos nokedli mellé. Ez olyan program, ami csak akkor hajtható végre, ha senki nincs itthon. Egyfelől, mert nem szeretik a tojásos nokedlit, másfelől meg, hát...Nem lehet annyira szépen enni.
És nem is akarom! Magányos kedvtelés ez, esetleg a legjobb barátnő avatható bele, de annak nagyon nagy érdemekkel kell rendelkeznie.
A legigazibb tavaszt ez hozza. A jó sok tojás (amit egyébként csak ezen szeretek) a nokedlin, a szanaszét csurgós salátalé, a több részét nem is ecsetelem, és különben is titok.
A friss sárgarépa is vágyott tavaszi eledel, nyersen is, vagy vajon csöppet megpárolva.
És aztán persze a húsvét, a sonkával, ami mellé mindenképp sok friss zöldség dukál. És akkor persze megsütöm a báránysütit és a forma láttán a Hős mindig megkérdezi, ez egy szomorú őz?, és akkor ez már társasjátékszerű, közben Sarj hangosan vihog hogy "apamérnemtudodmármegjegyezni, hátnemlátod?!?" és akkor nekem ez is tavasz.

(És persze az is, hogy ébred a kert, a krókuszok már virágoznak, megint megállapítom, hogy a  hegyi iszalagot le kellene vágni a bangitáról, de megkegyelmezek neki, és hogy tegnap láttam, hogy a rigók már rakják a fészket a tiszafában. És az orgona már pattanásra kész, a juharjaim félénken bontogatják apró rügyeiket, a cseresznyék szintén csak a titkos jelre várnak, hogy egyik napról a másikra talpig habosba öltözzenek és a tulipán levelei ujjnyira nőttek. A madarak már jó ideje lelkesen dalolnak és a buggyant gerlepár férfitagja dagadó kebellel búg a párjának, remélem idén a fészeképítési technikájuk nem torpan meg a "túdomtúdom" szinten.
A tó jege nagy nehezen felolvadt és tudom, hogy nemsokára megindul a vízi élet, bogarakkal, békákkal, szitakötőkkel. Mindig izgalom megfigyelni, mi kezd először hajtani, és hosszasan el tudom nézni, ahogy a molnárpoloskák elegánsan siklanak a víztükrön.
És aztán a cserszömörce, amikor elkezdi kibontani vöröslila, áttetsző leveleit és a somok is  hajtanak, és a fő attrakció, a kínai lonc, ami minden évben olyan, mint egy hatalmas, illatos rózsaszín csokor és aláállok és csak nézem és nézem a sok pöttyes torkú rózsaszín virágot és a méheket és fölötte a kék ég és akkor ez olyan szép és jó.