Ezzel nem lehet mellélőni, rosszat még nem ettem belőle.
Egy baja van neki, de az igen nagy, mégpedig hogy jelentősen aláássa az önbizalmam. Az ember egy bizonyos idő után azt gondolná, hogy alap jellegű dolgok nem okozhatnak problémát, de pedig de.
Mindig megpróbálom, kettőre futja még viszonylagos lelkesedés, a harmadiknál már kezdem megbánni az egészet, a negyedik az a darab, amire azt mondom, a kutyák majd szívesen keblükre ölelik.
Úgy vagyok valahogy ezzel, mint Karinthy volt az ő nyulával, akit csak meg akart simogatni.
Én is csak meg akarom olyanra kunkorgatni ennek az átkozott izének a szélét, hogy hasonlítson, legalább távolról arra, amilyennek lennie kellene. Kicsit hasonlít is. Távolról, csukott szemmel, erős szürkületi félhomályban. De amikor már jobbról is és balról is próbálom, és csak nem megy olyan kis fodrosra, akkor kezd az indulat hatalmába keríteni.
Gyakran beszélgetünk is. Azt mondom neki: nem fogsz ki rajtam, hát mi ez nekem?, haha, ennél különb dolgokat is megcsináltam már, hát ez semmi, egy kis tésztát összecsippentgetni, nevetséges, egy óvodás is megcsinálja dalolva, fél kézzel, az anyád istenit.
Ez a cenzúrázott változat.
Akkor kicsit megijed, kezd hasonlítani hozzá. Ilyenkor a figyelmem kicsit alábbhagy, azt megérzi és már ki is bomlik valahol. Ha nincs otthon senki, akkor még teszek pár próbát, elvégre nincsenek tanuk, akik később szememre hányhatják, milyen könnyedséggel vetem le decens úrinői álcám.
Ha vannak otthon, vagy azt mondom a végeredményre, ilyennek kell lennie, nahát!, vagy megadóan előveszem a derelyeformázót és akkor abban.

 

Kärtner Kasnudeln

a tésztához
6 púpos ek. tönkölyliszt (vagy finom)
1       "      gríz
2 tojás

töltelékhez:

25 dkg túró
10 dkg főtt, áttört krumpli
~ 1 dl tejszín
2 ág citromos kakukkfű felaprítva
3-4 bazsalikomlevél            "
só

tálaláshoz olvasztott vaj és snidling
 

A kezdeteknél a tészta még teljesen ártalmatlannak tűnik, az összes hozzávalóját belehajíthatjuk a keverőbe, miután összeállt, fóliába téve hűtőben pihentetjük kicsinyt.
A viharfelhők itt még csak nem is mutatkoznak.
Még akkor sem, amikor a tölteléket összeállítjuk. Kisvártatva azonban eljő az idő, kivesszük a hűtőből a tésztát. Kinyújtjuk. Köröket szaggatunk. Ezeknek közepére nagy műgonddal elhelyezzük a kanálnyi töltetet. Ekkor már kezd feszült lenni a hangulat, eszünkbe jutnak legutóbbi élményeink, de itt még valamiért nem emlékszünk pontosan a most következő fázisra, hanem optimistán látjuk magunk előtt a kívánatos, fodros szélű kis tésztákat.
De ez az idilli hangulat csak addig tart, míg meg nem kíséreljük az első darabot létrehozni. Kicsit még lehet feszíteni a húrt azzal, ha tojással megkenjük a körök szélét, abban a hiszemben, hogy majd összeragadnak. Hát nem. Hanem hogy még csúsznak is.
Itt jön aztán a fent említett folyamat, a bírvágy lelohadása, melynek végén előkerül hosszas kutatás után az apart kis derelyeelőállító készség. Ennek ugyan a világon semmi sportértéke nincsen, de a segítségével pillanatok alatt esztétikus formájú végeredményhez juthatunk.
Ezeket aztán kifőzzük forró sós vízben, olvasztott vajjal meglocsolva, snidlinggel hintve  tálra tesszük és miközben a többiek gyanútlanul ebédelnek, mi titkos örömmel mészároljuk le tányérunkon az alattomos jószágokat, akik megint csak kifogtak rajtunk.

(Hausmannskost)