Köszönöm a kedves aggódó leveleket, megvagyok, nem vesztem el, bár időnként kétségtelen kedvet érzek hozzá.
Különböző fogadalmakat tettem az elmúlt időben, ebből szigorúan véve egy vág a gasztronómia tárgykörébe, amennyiben a "főzzön nektek a nyavalya!" felkiáltás ide sorolható.
Ezt aztán nagyon gyorsan meg is szoktam szegni mindig, rettentően állhatatlan egy nő vagyok, szerencséjükre.
Ezen kívül boldogan tudósítom az érdekelteket, normális félcipőt még mindig nem kaptam, de a szeptember eleji szilvalekvárfőzésre pontosan érkezem majd, és remélem, a körte idén is megfelelő minőségben könnyezett. Lekvárt itthon is szeretnék főzni, méghozzá annyit, hogy a mamámnak is bőven jusson, ezért felszólítom az összes, ügyben illetékes személyeket, hogy azonnal mondják meg, hová a nyavalyába dugták a normális, lekvárnak való szilvát? Azonnal adják elő, mert a mostani felhozatal nagyon szégyenletes, és azt is mondja meg valaki, miért szedik le a gyümölcsöket éretlenül??
A válaszokat a fenti imélcímre várom, azt hozzáfűzném, hogy nagyon fel vagyok dúlva, tehát tessenek igyekezni.

Na.
Süssünk barackkal akkor. Ha már szilva nincs rendes.
Volt már egy almás cobbler, amit nagyon szerettünk, meg megvan az a jó tulajdonsága ennek a dolognak, hogy nem kell vele sokat pepecselni. Ezt még csak nem is mértem, úgyhogy elég egy nagykanál mérleg helyett.

Őszibarackos cobbler

(a hozzávalók között szerepel egy Hős, aki képtelen emberléptékű mennyiséget hazahozni bármiből is, de ízlés szerint ezt el is hagyhatjuk)

1 kg érett, de nem puha őszibarack, hámozva, kockázva

5 púpozott kanál finomliszt
4            "         teljes őrlésű tönkölyliszt
1 tk sütőpor a lisztbe keverve
3 kanál kristálycukor
10 dkg apróra kockázott vaj
 

1 1/4 dl tej
összedolgozva 1 tojással
1 kk vaníliakivonat

Szépen kézzel összemorzsikáljuk a fenti szilárd alkotórészeket.

Nekem mindenféle extra hozzávalók voltak, pl. már két hete azt éneklem egyfolytában, hogy mostmúlikpontosan. De amikor a Pojglynak el akartam magyarázni, mire gondolok, egy szó nem jutott eszembe belőle, csak hogy kiktől van, meg hogy valami angyalszárnyú. Romlik a memóriám, rémes, komolyan ggódom magamért.

Szóval morzsikáltam. Miután ez megvolt (közben magasztaljuk magunkat, hogy íme, kézzel hogy belenyúlunk) hozzáöntöttem a tojásos tejet, összekevergettem. Az eredmény egy hígabb nokedli állagú nem nagyon szép dolog.
A felkockált barackot beleszórtam egy 4 cm oldalú, kerek sütőfomába, ami szerintem 23 cm körüli. Csak hogy precíz léptéket szolgáltassak, ha már.
Erre rákanalaztam a tésztát, úgy hogy ne érjenek össze a kupacok, a takaros cobbler kinézetet szem előtt tartva.
180 fokon sült úgy 25 pecet, akkor már elég szép színe volt, így aztán késznek is nyilvánítottam. Túl sokáig nem jó sütni, hacsak nem szeretjük az édes zsemlemorzsát rajta a barackon.
Csúnyán forró frissen, nagyon elítélem ha valaki mohó.
Nem is égettem meg vele a számat, csak egy kicsikét.