Rengeteg a kullancs idén is.
Egyik jó ismerősömnek a kutyája nagy szerencse folytán épp kigyógyult a babesiából, szomszédjánál nem volt ilyen szerencséje szegény ebnek.
Az az alattomosság ebben a betegségben, hogy amikor észrevenni, akkor már nagy a baj.
Nem biztos, hogy feltűnik ilyen melegben (ami volt, ugye), hogy nem a hőmérséklet miatt bágyadt, étvágytalan a kutya, vagy macska. Ha meg már barnásat pisil, akkor komoly a helyzet. Ezt vagy észrevesszük, vagy nem, kutyanőknél ugye nehezebb meglátni az ilyesmit.
Nálunk vegyespáros van, ráadásul nőnemű egyedet jobban szeretik a kullancsok. Mindenfélét próbáltunk már, többnyire a havonta ismételendő cseppeket, kisebb-nagyobb sikerrel.
Most mintha megoldódni látszana a dolog, bár elkiabálni semmiképp nem akarnám.
Kb. másfél hónapja van rajtuk Scalibor nyakörv, azóta egyikben sem találtam kullancsot.
Pedig megyünk tüskön-bokron át, ők meg aztán különösen bemászkálnak mindenhová.
Kevés ilyesmitől irtózom, de a kullancs magasan vezet.
Nehezen írok ilyesmit le, de egyszerűen undorító egy lény.

Valószínűleg akkor sem tetszene, ha tavaly nem a köldökömben találtam volna egyet.

És persze nem csak a négylábúak fontosak. Kirándulásnál kihagyhatatlan, hogy valami nyavalyával befújkodja magát az ember.
Nekem is megint jutott némi hegymászás közben három darab, sportosnak nem nevezhető combjaimra. Csak ott nem fújtam be magam, gondolván, szűk nadrág alá nem mennek be.
Bementek.
Azóta fújok, rettentően. Mindenhová.

Gondoltam rá, hogy kirándulás alkalmával nyakörvet öltök magam is, de azon kívül, hogy el tudom képzelni, egyes érdekes népek furcsán néznének rám, még egy dolog visszatart.
Nekem nem állna ilyen jól.